Belépés
SZÁMLÁZÁS A NETLOCK MEGOLDÁSÁVAL

Egyszerűbb és gyorsabb számlázás a Waberer’s-nél a  NetLock  megoldásá-
val

 
ÚJ VEZÉRIGAZGATÓ A BILK ZRT.-NÉL

Wáberer Líviát nevezték ki a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ Zrt. (BILK) vezérigazgatójává. A 30 éves szakembertől a tulajdonosok azt várják, hogy tovább növelje Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb logisztikai  létesítményének  eredmé-
nyességét.

 
ÚJ MUNKAHELYEKET TEREMT A WABERER'S ÉSZAK-ALFÖLDÖN

Szabolcs-Szatmár Bereg Megye foglalkoztatási helyzetének javítását szolgáló szakképzés beindítását és rövid időn belül 120 új munkahely megteremtését jelentette be közös sajtótájékoztatóján Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Waberer György, a Waberer’s International ZRt. elnök-vezérigazgatója Vásárosnaményban

 
REKORD ÁRBEVÉTEL A WABERER'S-NÉL

A Waberer’s Holding Zrt. december elején teljesítette idei növekedési tervét. A társaság értékesítési árbevétele fennállása óta először haladja meg – a cégcsoport többi tagjának teljesítménye nélkül számított – 100 milliárd forintot.

Fellendülést prognosztizálva

Már az elmúlt év végén érezhető volt a belföldi fuvarpiacon, hogy az expanzív fogyasztás által indukált, megnövekedett szállítási feladatokat csak a tőkeerős, stabil pénzügyi háttérrel rendelkező vállalkozások képesek ellátni.

Több cég is a válság okozta piacvesztést eszközeik leállításával igyekezett kompenzálni, így az újbóli fellendülésre nem képesek a szükséges időben, illetve a megfelelő mennyiségben megoldást biztosítani. Tovább bonyolítja a helyzetet a banki finanszírozás korlátozódása, amely által az új eszközhöz való jutás lényegesen nehezebb.

Az idei év vízválasztó a hazai fuvarozó vállalkozások számára, hiszen azok a cégek, amelyek a jelenlegi, fuvareszközhiánnyal bíró piacon megfelelő számú járműparkot képesek a megbízók rendelkezésére bocsátani, hosszú távon megerősödhetnek, illetve tovább növelhetik piaci szerepüket.

Melyek azok a beruházási irányok, amelyek mentén fejlesztéseket, beruházásokat hajtanak végre a hazai fuvarozó vállalkozások?

– Elsősorban a belföldi gépjárműflotta modernizációja és bővítése említhető. Az elmúlt évek stratégiai irányvonalának megfelelően - a több mint 150 franchise alvállalkozói jármű mellett - 200 darab saját gépjárművel rendelkezünk, melynek köszönhetően cégünk a szűkülő fuvareszközpiacon is képes megbízói hektikus rendeléseit maximálisan ellátni, az FMCG-piacra jellemző hó végi dömpinget időben, probléma nélkül kiszállítani – válaszolta Garamvölgyi Glória, a Waberer’s Logisztika Kft. kereskedelmi igazgatója. A normál áruszállítási feladatokon túl a Waberer’s tovább bővíti flottáját a belföldi közúti konténerszállítási üzletágban is, új beszerzésű, bármilyen méretű konténer fuvarozására képes járművekkel, amelyek egy része hűtött és ADR-es áru kifuvarozására is alkalmas. Az eszközberuházásokkal párhuzamosan a tavalyi évben elindított track & trace fejlesztés is újabb projekttel bővült; ennek eredményeként online térképes alkalmazás segítségével, szállítmányazonosító szám szerint lekérdezhető egy adott szállítmány pillanatnyi helyzete, státusza. A bevezetett rendszer további lépéseként a gépjárművezetőkkel kétirányú, real-time kommunikáció valósult meg, egy-egy teljesített részfeladatot követően a sofőr jelentést (üzenetet) ad, amely beépül a Waberer’s TMS rendszerébe, s ezáltal növekszik a fuvarszervezés hatékonysága is.

– A felsorolt fejlesztési irányvonalakból is látszik, hogy mind eszközoldali, mind pedig ICT fejlesztés egyaránt szükséges ahhoz, hogy a magas szintű vevői igényeket a piacra jellemző elvárt hatékonyságon és költségszinten, hosszú távon is fenn tudjuk tartani. Fuvarozási üzletágunk mellett kiemelten fejlesztjük belföldi és nemzetközi disztribúciós rendszerünket is, hiszen filozófiánk szerint csak egy összehangolt SC rendszer képes napjaink logisztikai kihívásainak maximálisan megfelelni – hangsúlyozta Garamvölgyi Glória.


Forrás: SCM 2011 április

Hungarian (formal)English (United Kingdom)